Via Ferrata a Francia Alpokban, avagy így másztam a kitartásom peremén

Via Ferrata a Francia Alpokban, avagy így másztam a kitartásom peremén

A hegyek szerelmeseként nehéz lenne jobb nyaraló helyszínt kitalálni számomra, mint egy hegyvidéki feltöltődést a csodálatos Francia Alpokban. Idén július első két hetét volt szerencsém eltölteni itt a magaslati levegőt beszippantva, amibe rengeteg kirándulás is belefért a családommal. Az aktív nyaralás valahogy mindig jobban feltölt, mint a tengerparton heverészés, így nem is volt kérdés, hogy megkeressük a lehetőségeket, amiket érdemes kihasználni a környéken. Ilyen dolog volt a mászás is, igazából ezt már itthon eldöntöttük, hogy kipróbálunk valami via ferrata útvonalat. Másztunk már az olasz Dolomitokban, a Szlovák Paradicsomban és még pár helyen, így valamennyi tapasztalattal vágtunk bele ebbe az élménybe, hogy megtapasztaljuk milyenek azok a francia sziklák. Nos.. nem feltétlen olyan volt, mint amire számítottam vagy inkább mondom úgy, hogy amit eddig tapasztaltam.

Az útvonalak kiválasztása

Első nap, amikor elindultunk felfedezni a környéket és információt gyűjteni a helyi kiránduló helyekről, akkor kaptunk egy brossurát a közelben előforduló mászó pályákról. Sajnos angolul kb semmi nem volt elérhető, de még a weboldalakon sem, így próbáltuk segítségül hívni a google fordítót, hogy legalább azt megtudjuk honnan lehet elindulni és hova lehet megérkezni egy mászás alkalmával. 7 pályát mutatott be a füzet, ezek mind különböző nehézségűek voltak, de nem betűkkel jelezték ezt, hanem zárójelben odaírták melléjük, hogy mennyire “difficile”. Mi három útvonalat szemeltünk ki, amin szerettünk volna végigmenni, de abból csak kettő volt járható, mivel a harmadikat kőomlás miatt lezárták. Szerencsére ezt még a szálláson sikerült megtudnom, mivel megkértem a portás hölgyet, hogy segítsen nekem lefordítani angolra a francia szöveget, hogy tudjam értelmezni mit is írnak pontosan, mert olyan érzésem van mintha a fordító néha viccelődne. Érdekes módon valamiért neki sem volt teljesen tiszta mit is írnak az egyik útvonalnál, így áttelefonált a szomszédos községben levő ismerősének, aki gondolom az infó pultnál dolgozott és ő szolgáltatta azt az infót, hogy az egyik kiszemelt útvonalunkat jobban tesszük ha kihúzzuk a listáról. Kissé szomorúan ugyan, de megtettük. Így maradt végül a Les Diablotins és a La Traversée des Anges.

A füzet ezen a linken megtekinthető: ITT

Felszerelés kölcsönzése

Mivel nekünk még nincs saját felszerelésünk így béreltünk a szomszédos településen lévő sportboltból, a Sport 2000 nevű helyről. Az igénylés teljesen rendben ment, a pénztárnál levő hölgy szerencsére tudott angolul, így elmondta, hogy milyen időintervallumban érdemes visszahozni a felszerelést, de nem probléma ha megcsúszunk vele és csak másnap reggel tudjuk visszaszolgáltatni. A bérlés egy napra 13 euró körül volt ha jól emlékszem. Itt is kaptunk információt az utak nehézségéről, de nem igazán értettük, hogy miért húzzák a szájukat annyira, mikor egy “difficile” jelölésű útra bökünk, mindenesetre úgy voltunk vele, hogy elkezdjük a könnyebbtől és meglátjuk hogyan tudunk haladni a nehezebbek felé.

Les Diablotins

Ennek a mászó szakasznak a különlegessége abból ered, hogy egy vár alagsorából indul egy kőablakon kimászva, majd végigvezet a vár alatt levő sziklaperemen, úgymond megkerülve az építményt, s a végén kijuttat a másik felén. Közben persze eltelik másfél óra, dehát nem is egy folyosón kell végigmenni, hanem egy sziklafalon kapaszkodni. A kilátás nagyon szép, átlátni a szomszédos településre Avrieux-ra is, ahol a szállásunk volt. Ez az útvonal a könnyebbek közé van besorolva, amin kicsit elképedtünk, mivel rájöttünk, hogy a franciáknak a “könnyű” besorolás máshol felérne egy közepesen nehéz, nehéz kategóriával. Ezen az úton több helyen is voltak pallók kiépítve egyik sziklától a másikig, amiken szuper volt tesztelni, hogy is állunk az egyensúlygyakorlatokkal. A pálya végére érve kissé megfáradtunk, de egy rövidke pihenő után folytattuk kalandunkat a következő útvonalon, ami már egy közepesen nehéz besorolást kapott.

La Traversée des Anges

Ennek az útnak az eleje elméletileg könnyű, aztán van egy kiszállási lehetőség, mielőtt elkezdődne a második szakasz, ami nehéznek számít. Nahát kérem szépen.. aki azt mondja, hogy az első rész könnyű, az nem tudom milyen extrém esetekhez van szokva, de határozottan állítom, hogy nem, EZ NEM VOLT KÖNNYŰ. A panoráma csodálatos volt, nyilván, hiszen magasan is voltunk és meredek mélységeket láttunk magunk alatt, ami méginkább elgondolkodtatott azon, hogy hol is vagyok pontosan, illetve véletlenül se felejtsek el kapaszkodni. Ezen az útvonalon még telefonnal sem fotóztunk nagyon, a koncentráció inkább az életben maradásra irányult. Útközben egyszer az eső is eleredt picit, akkor vártunk és reméltük, hogy nem lesz nagy zuhi, mivel iszonyat kellemetlen lenne nedves, csúszós részen tovább kapaszkodni. Arra nem voltunk felkészülve. Szerencsére nem volt nagy eső, így hamar mentünk is tovább, ahogyan csak tudtunk. Nem tudom mennyi idő telt el, mire elértük a pálya felét kb, ahol a kiszálló pont volt, az időérzékelés valahogy teljesen eltűnt. Vicces, hogy egy kérdés erejéig sem merült fel, hogy tovább megyünk-e vagy kiszállunk itt és átsétálunk az erdei utakon, mivel annyira elfáradtunk, hogy azonnal a kiszállási lehetőségbe kapaszkodtunk. Őszintén szólva nem merem elképzelni, hogy milyen lehet a második szakasz, ha az első is olyan volt már amilyen. Mindenesetre IMÁDTAM, minden fáradtságot megért, a kilátás csodálatos volt, ez lett a kedvenc útvonalam, nem mintha olyan sokat próbáltunk volna, de értitek. 🙂

Gondolatok mászás közben

Valószínűleg a tengerpartra kifeküdve is el lehet gondolkodni az élet nagy dolgain, de bennem most mászás közben merültek fel olyan kérdések, amiken eddig nem igazán gondolkodtam. Amikor erősen kapaszkodsz egy kötélbe és nyelved kinyújtva a nagy koncentráció közben próbálod kitalálni, hogy meddig megy a cipőd a sziklán levő kis lyukba, illetve mi legyen a következő lépés és kar mozdulat, felmerülhet benned az is, hogy “óó a viharba már, mennyivel egyszerűbb lenne visszafordulni, egyáltalán mit keresek én itt, mikor lesz már vége?!”. Majd megléped a következő lépést és örülsz, hogy még mindig éppségben vagy, adsz magadnak képzeletben kis vállveregetést, hogy ügyes vagy, de a figyelmed nem lankadhat, gyerünk tovább, nincs még itt a vége. Hm, de akkor hol van?

Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen magasságokat és mélységeket éltem meg egyaránt ebben a pár órában, amikor végigkapaszkodtam apukám és öcsém mögött a sziklaperemen. Jó érzés volt küzdeni és kitartani. Úgy gondoltam, hogy a hétköznapjaim során is küzdök kitartóan a céljaim irányába, de meglepő volt látni, hogy milyen egyszerűen veszik el a kitartás, ha valami fárasztóbb mint azt gondolnánk. Alapvetően hiszek magamban, hogy megcsinálom, amit kitervelek, de mászás közben kissé elszomorodtam, mikor a kitartásommal küzdöttem. Volt egy szakasz, amikor többször is az járt a fejemben, hogy “igazán vége lehetne már”.  A pálya viszont nem volt ilyen, úgy ahogy az élet sem az.

Volt rész, ahol hátradőltem és csak élveztem, amiben vagyok, a látványt, ami körülöttem volt és mikor megkérdezték, hogy minden rendben, ezt feleltem: “B…..meg egy sziklaperemnek támaszkodom, lágy szellő fúj és körülöttem csodálatos panoráma, mit is kívánhatnék még?”. Fantasztikus élmény volt!

Aztán tovább másztam és ismét jött a kiszállás gondolata. Egyáltalán miért gondolkodtam ilyesmin? Ha lehetne, abbahagynám és elteleportálnék? Hol van ilyenkor a kitartásom és miért lett hirtelen oly kevés? – Ezen kérdések után igyekeztem erőt venni a gondolataim felett és tovább menni azzal az energiával, hogy igenis, végig tudom csinálni és elengedem ezeket a dolgokat a fejemből. Ugyanakkor felmerült más is..

Elől menni vagy hátul? – Ha elől megyünk akkor menni  kell, nincs olyan, hogy “itt nem lehet tovább haladni, bocsi”, megoldásokat érdemes találni, hiszen itt a felelősség, a csapat vezetése, minket követnek. Ha viszont hátul mész, akkor tudod jól, hogy valaki már kitaposta előtted az utat, amin végig kell menned, nem adhatod fel, hiszen a többiek már megcsinálták, te is képes vagy rá, csak akarnod kell.

Én ezekkel a gondolatokkal zártam a sort, s apukámat és öcsémet követve a sziklákon szereztem magamnak egy csodálatos élményt, egy olyan kalandot, amit sosem felejtek el. Az út közben felmerülő kérdéseknek is örülök, mivel ezek mind segítenek közelebb kerülni magamhoz és jobban megismerni a határaimat. Örülök, hogy végigcsináltuk és  lehetőségem volt küzdeni a kitartásomért, ezáltal valamelyest erősödve visszatérni a hétköznapi feladatok közé.