Furcsa grillparty Culver Cityben

Furcsa grillparty Culver Cityben

– Miért menjünk haza, mit terveltél ki? – Semmi nagy;)

Ezzel az üzenetváltással meg is kezdődött az egyik legrandomabb estém Los Angelesben. Szállásunkra visszatérve kiderült, hogy kedves szállásadónk egy kertiparty-t eszelt ki estére a haverjánál. Mi rábólintottunk a dologra, elvégre kíváncsiak voltunk milyen lehet egy ilyen esemény itt kint LA-ben. Nem tudtam mire számítsak, így nem is vártam semmit, DE ami ezek után jött nos.. arra sosem számítottam volna! 😀

Salátaszedés és tyúketetés LA-ben

Képzeld el, hogy ott vagy egy felhőkarcolókkal, Walk of Fame-mel és Hollywood felirattal rendelkező menő városban ahol egyik este egy idegen ház kertjében szeded a salátának valót és eteted a tyúkokat, mert hát amúgy mi mást tennél? Kissé abszurd. 😀 Nagyjából valahogy így éltük meg, persze nagyon vicces volt az egész a maga módján, nehéz lett volna nevetés nélkül megállni ezeket a szituációkat, így nem is tettük és jókat vigyorogtunk a helyzeten.

Ez egyébként úgy kezdődött, hogy megérkeztünk a helyre, ami egy családi házas övezetnek tűnt, s az egyik házhoz tartozó autóbeálló kerítése mögött eltűnve láttuk, hogy az udvaron még két másik házikónak megfelelő lakrész is van. Egy házszám alatt, kb három külön család/ember élhet egy közös udvarral. Pont költözésban voltak szállásadónk barátai, mivel Braziliából jöttek ide pár hónapra és mentek tovább, van aki haza, Gustavo, az emberke, aki a nagy barát volt, ő pedig Olaszországba. Foglalkozás tekintetében Gustavo és Vitor séfek voltak, Brian pedig bitcoinokkal sakkozó emberke, aki szeret gitározni és szörfözni, a lakrésze is erre engedett következtetni. Érdekes, hogy pont Brian az amerikai lakos, aki nem költözött semerre, mégis neki volt a legkisebb lakrésze. Az udvaron volt egy csirke ketrec állatokkal, egy zöldséges kert és az egyik házon átsétálva egy kikövezett medencés udvar is. Erről fotót sötétben nem tudtam készíteni, de mutatok pár képet az egyik nappali berendezéséről.

Gustavo hallotta, hogy vegán életmódot folytatok, így ezen felbuzdulva lett kitalálva a dolog, hogy készítsünk salátás tálat, aminek hozzávalóit frissen szedjük össze a kertből. Ez egyébként elég jó buli volt! Ilyen szenvedéllyel növényekről beszélni és érinteni őket ezelőtt még senkit nem láttam, mint őt.  Mindegyiket odaadta nekem, hogy szagolgassam meg őket és közben arról beszélt, hogy miért ad majd fantasztikus ízeket az összeállításban.

A saláta egyébként fantasztikusan jól sikerült! A buli kicsit lapos volt, kevesen is voltunk, de meg lettünk invitálva másnapra is, mivel Brian elmondása alapján ő egy éve él itt és eddig egy olyan este nem volt ebben a háztartásban, hogy ne lett volna valami szervezve. Buli minden nap? Durva..

Második felvonás, avagy a furcsa helyzetek folytatása

Nem mondom, hogy sok kedvünk volt visszamenni másnap, de láttuk, hogy szállásadónknak ezzel örömöt okozunk és így igyekeztünk megfelelni, még egy túlfűszerezett cukkini pörköltet is összerittyentettünk napközben, amit tudtunk vinni magunkkal. Borzasztó mód megszaladt a kezem a fűszerekkel sajnos, későn vettem észre, hogy az ottani termékek kicsit más intenzítással működnek, mint idehaza megszoktam. Ennek ellenére nagyon kedvesek voltak a többiek, és az ehetetlen kategóriát kíváncsian megkóstolva azt mondták, “kicsit erős, de finom”. 😀

Ezen estére a laptopom is magammal kellett vinnem, mivel meg lett beszélve, hogy összeállítunk egy kis fényfestést az egyik falra/fára. Utazótársamnak volt ebben gyakorlata, így ez az ő feladata volt, amit nagyon szépen megoldott! Kicsit vegyes érzéseink voltak ezzel kapcsolatban, sürgetést is kaptunk és furcsa volt, hogy be lettünk fogva “dolgozni“ úgymond, mivel olyan energiákkal találkoztunk, amik inkább egy kényszermunka irányába vitték el a folyamatot a szórakozás helyett. Ettől függetlenül az eredmény király lett és mindenkinek tetszett!

Filmbe illő majdnem dolgok..

Volt egy srác, Vitor, aki érdekes módon sokszor jött beszélgetni hozzám én meg nem értettem, hogy miért mosolyog állandóan mikor mondok valamit. Arra tippeltem, hogy valamit nagyon viccesen fogalmazhatok, béna az angolom vagy egyszerűen ő egy fogyatékos.. nos valószínűleg egyik sem, inkább az volt a dologban, hogy szimpatikusnak tartott. Ez akkor vált egyértelművé, amikor hátrasétálva megmutatta a medencés udvarrészt és a medence partján ácsorogva csillagokkal és a csodás majdnem tele Holddal a fejünk felett kezdett közelíteni, én meg folyamatosan hátrébb lépdelni. Szerencsére a többiek is megérkeztek így ez a filmbe illő, majdnem csók rész elillant messzire és az este folytatódott átlagosan a tűz mellett ülve, beszélgetve.

Összességében nézve nem volt rossz ez a két éjszakás élmény, minden furcsaságát leszámítva úgy érzem, hogy a továbbiakban sem tudom, hogy álljak pontosan egy kertipartyhoz, de valószínűleg nem is kell és kevésbé fogok meglepődni ha történik bármi olyan, amire eddig nem számítottam. 🙂

Az élmények rovására, “Day4”- Santa Monica és szálláskeresés

Az élmények rovására, “Day4”- Santa Monica és szálláskeresés

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy fantasztikusnak induló utazás közben is adódhatnak problémák, nem is akármilyenek! Bármikor történhet egy váratlan helyzet,  egy olyan fordulat, amivel vagy meg tudunk bírkózni, vagy nem. Ez a bejegyzés az előző folytatása..

Stresszes reggel

Reggel 6-kor keltünk kedves utazótársammal, viszonylag tiszta fejjel az előző este történte után, majd csupán röpke 4 órát vártunk, amíg szállást adó barátunk is felkelt, hogy tudjunk vele beszélgetni. Mondanom sem kell, ebben a négy órában ismét előjöttek a kételyek, hogy vajon mi lesz velünk. Írtunk közben barátnőmnek, hogy mi a helyzet, jobb ha tud róla.. szegény igencsak kétségbe esett, elkezdett mérlegelni vajon hogyan jár jobban, ha otthon marad vagy felül a gépre. Még az itthoni időszámítás szerint előtte állt egy éjszaka (kb 7-8 óra), hogy eldőljön mi legyen. Nem sokat aludt.

Leültünk a kanapéra. Gondoltuk, most szállást adó ismerősünk nem menekülhet csak úgy el, pedig már húzta a cipőjét. Gyorsan leültettük és elmondtuk neki, hogy nagyon sajnáljuk a történteket, elnézést kértünk tőle, beláttuk, hogy problémát okoztunk, pedig nem állt szándékunkban. Ő teljesen stresszes volt és lelkileg ingatag, nem nagyon tudta, hogy mit mondjon. Végül abban állapodtunk meg, hogy szakítunk a közös programokkal, de próbáljuk meg felépíteni ezt az egészet – a “kapcsolatunkat” – előről és töltsük külön a napot, így ő is tud gondolkodni. Nem volt túl biztató, de jobb mint a semmi.. legalább a 100% rosszból lett egy 50-50%, hogy vagy így lesz, vagy úgy. Ez is haladás! Viszont barátnőm nem került szóba, hogy ő is jönne nemsokára – erről még a kiérkezésünkkor esett utoljára szó, hogy majd csatlakozik pár nap múlva. Egyszerűen nem mertük felhozni a témát, éreztük, hogy így is feszülnek az idegek.

Végül ezzel a félkész megoldással, továbbra is kérdések közt maradva pattantunk ki a kocsiból Santa Monica városrészben. Megbeszéltük, hogy itt töltjük a napunkat, majd 18:00-kor találkozunk egy buszmegállóban, ahonnan “haza” leszünk fuvarozva. Nos.. nem ez volt életünk legkellemesebb városnézős élménye..

Santa Monica te csodás!

Kocsiból kipattanva, stressztől megkattanva vágtunk neki a csodálatos Santa Monica városrész felfedezésének. Szabad programunk volt, kb 6 óránk bejárni a környéket, amit sikeresen teljesítettünk. Megnéztük az óceánpartot, az üzletekkel teli sétálóutcát és mellette levő kis utcákat, illetve a lakónegyedekbe is betekintettünk. Végigsétáltunk hosszan a homokos tengerparton tűző napsütésben, aminek eredményeképpen jól megpirult az orrom. Bevallom, akármennyire is próbálkoztunk, nehéz volt megélni ezt a csodát, ami körbevett minket, mivel végig bennünk volt a feszültség, hogy vajon mi lesz. 

SOS szállás kutatás

Magunk esetében mertünk reménykedni, hogy maradhatunk az eredeti helyünkön, barátnőm helyzete viszont továbbra is kérdéses maradt. Utazó társam igyekezett megmozgatni a szálakat és felhívta egy LA-ben élő másik ismerősét, hogy körbekérdezzen a kint élő magyarok körében, hátha akad valaki, aki tud segíteni. Írtunk a Los Angeles-i magyarok facebook csoportba is, illetve küldtünk üzenetet a helyi Magyar Háznak. A csoportban szerencsére segítőkészek voltak, de ott is főleg az Airbnb-t ajánlották, amire ugye nem volt keret. Közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a még otthon tartózkodó barátnőmmel, aki folyamatosan kérdezte, hogy halad a dolog, induljon a reptérre, vagy ne.

Az utolsó pillanatok..

Semmi megerősítő, pozitív infót nem kaptunk senkitől, nem oldódott meg a helyzet 5-10 perc alatt. Szerencsére az óra 18:00-at mutatott és kis várakozással ugyan, de jött értünk szállást adó ismerősünk és felvett bennünket. Tudtuk, nincs mese, személyesen rá kell térnünk a tárgyra, – legalább itt nincs kibúvó vagy menekülési lehetőség.. – hogy jöhet-e barátnőm vagy sem. Meglepetésünkre ő hozta fel a témát, hogy “Mikor is érkezik …?” és mi elhadartuk, hogy most kéne indulnia pár perc múlva, egész nap szállásokat kerestünk neki, de nem jártunk sikerrel. MINDEKÖZBEN HIRTELEN jött egy értesítés a telefonomra messengeren egy lánytól, aki Downtownban él a férjével egy stúdiólakásban és ha még nem oldódott meg az ügy, akkor tudnának segíteni, szívesen befogadják barátnőmet egy bizonyos összegért. Gyorsan küldtem is haza a lehetőséget, de közben erősen füleltem a kocsi hátsó üléséről előre – bevetve az egyszerre több fele tudok koncentrálni képességemet – és arra lettem figyelmes, ahogy szállást adó ismerősünk a következőket mondja: “Jöhet, viszont mindannyiótoknak bele kell szállnia a szállásba és kéne fizetni heti x dollárt az itt levő időre, ez így fair”. Maradhatunk, amíg rendben mennek a dolgok.

Hogy mi erre a garancia, hogy szállást adó ismerősünk nem gondolja meg magát? Semmi. Talán a pénz. De igazából semmi garancia nincs.. – Így kívántunk kellemes repülőutat barátnőmnek, aki elmondása alapján eddigi élete során egyszer sem utazott olyan stresszesen és erős migrénnel, mint akkor. De megérkezett. 🙂

Így húsvétoltunk Los Angelesben, avagy “Day3”: Mókából rémálom

Így húsvétoltunk Los Angelesben, avagy “Day3”: Mókából rémálom

Bevallom.. kicsit elgondolkodtam azon, hogy ezt a posztot vajon publikáljam-e a blogon, mivel ez inkább egy személyes történetnek minősülő tartalom – nem mintha a többi nem lenne személyes – nem pedig a már “megszokott” esemény leírás vagy ajánló, következtetéseket levonó, élményekből tanuló… egyszóval “rendhagyó” poszt ez. Ugyanakkor ennek is van tanulsága és még egy különleges helyszín bemutatása is fellelhető benne, szóval már csak azért is fontosnak tartom itt hagyni. Na meg azért is, mert mikor megírtam épp a Los Angeles-i szállásunk szobájában az ágyon ülve tettem mindezt és már akkor tudtam, hogy ezt közönség elé fogom tárni a blogomon, – ami akkor még nem létezett, de a fejemben már megszületett és olyan élénken élt, mint más nem.

Kicsit azóta belenyúltam néhol, – mivel akkor túl heves érzelmeim voltak és azok vezérelve írtam – de nem kell attól tartani, hogy kevésbé lenne őszinte, a sztori változatlan. Nem is húzom tovább a mondatokat,  itt olvashatjátok hogy telt a 2018-as évem húsvétja.

Reggeli harmónia, Trader Joe’s

Nagyon szép kis napnak indult a húsvét vasárnapunk itt Los Angelesben, igazából elgondolkodtam azon, hogy ez volt az utóbbi pár év, de talán az eddigi életem során átélt húsvétok egyik legjobbja. Sőt! Határozottan mertem állítani, hogy ez volt az eddigi legjobb.. egészen egy bizonyos pontig, amiről később ejtek szót.

A reggel békésen indult, a szállásadónk elmondta, hogy hol találunk a közelben boltot ha szeretnénk bevásárolni, amit már sürgetőnek éreztünk, – igaz ez még csak a 3. napunk volt, de nyilván nem ételekkel teletömött táskákkal jöttünk otthonról – szerettünk volna valamennyit spórolni a reggelik és egyéb étkezések költségein így célba is vettük a legközelebbi üzletet.

Útnak is indultunk a bevásárláshoz és már az első száz méteren találkoztunk egy kedves idős bácsival aki a kutyusát sétáltatva szélesen ránk mosolygott, kicsit szóba elegyedtünk vele; elképesztő, hogy egy aranyos kutya megjelenése mire képes. Ezután a pár perc után is rácsodálkoztam mennyire barátságosak és kedvesek itt az emberek.

Ezt fokozta a boltban levő eladó kedvessége is, aki fogta a jól megrakott kosarunkat, feltette a pultra és közben érdeklődött, hogy hogy vagyunk, majd  a megvásárolni kívánt termékeinket látva megjegyezte, hogy szép egészséges kajákat válaszottunk, biztosan egészségesen élünk. Ez az üzlet egyébként a Trader Joe’s volt, amit egy kis SPAR-hoz tudnék hasolítani, vagy Penny-hez, csak annyi különbséggel, hogy ez sokkal de sokkal jobb! Széles a termék választék, szépek a zöldségek és gyümölcsök (amire én kimondottan figyelek, mivel a táplálkozásom nagy része belőlük áll vegánként). Egyszóval: tökéletes!! Az eladó úr ragaszkodott hozzá, hogy megtanítsuk neki magyarul azt, hogy “köszönöm”, így a Happy Easter és Happy Sunday elköszönés után még utánunk kiáltotta kétszer, hogy “KÖSZÖNÖM!”.

Nem csak magunkra vásároltunk, igyekeztünk kertipartyhoz vihető élelmiszereket is beszerezni, pl padlizsánt és cukkinit grill zöldségeknek elképzelve, illetve én találtam még vegán szója virslit is, aminek nagyon megörültem. Vettünk tortillat mártogatósokhoz és egy üveg bort. Ja, hogy mindenzt miért is? Reggel kiderült, hogy hivatalosak vagyunk egy sütögetős eszem-iszom húsvéti “kertipartyba”, ami igazából egy parkban került megrendezésre, szóval hívjuk inkább “parki partynak”.

Topanga State Park

A park fele vezető út gyönyörű kanyargós hegyvidéki út volt, teljesen lenyűgözött ahogy végiggurultunk rajta autóval. Mikor megérkeztünk még nem voltak sokan, a főszervező, Inez kedvesen fogadott, majd bemutatott a már ott lévő másik 3-4 személynek, akiknek a nevét igen nehézkesen tudtuk megjegyezni, – ekkor még nem gondoltuk, hogy nap végére többen leszünk mint harmincan és a többiek nevét ugyancsak nem fogjuk tudni, de igazából senkit sem fog érdekelni.

Ennek az egész parkban való sütögetésnek van egy különleges hangulata, illetve kicsit olyan is volt ez a légkör, ahova bárki csatlakozhat. Ismerős hozta az ismerősét és így tovább. Aztán egyre többen is lettünk és a végén már nem, hogy a melletted ülő nevére nem emlékeztél, de a sajátodat is megkérdőjelezted.:) Kedves embereket hozott össze ez az esemény, sok nemzetiségből: akadtak németek; volt egy dán srác, – pontosabban én epres fiúnak hívom azóta is, “The strawberry guy”, mivel sokáig csak epreket vagdosott fel, majd körbekínálva a végén megette az egész epertálat – majd volt egy aranyos angol papa, Jeremy, aki úgy viselkedett végig, mint aki teljesen részeg (persze lehet a végére már az is volt, de alapjáraton is szórakozott kis ember). Sokan megfordultunk ezen a szép napsütéses helyen, amit Normafához tudnék hasonlítani leginkább. Finomakat ettünk, én bőven jóllaktam salátával és a szójavirslijeimmel, tortillával és mártogatósokkal, illetve ha már oly sok eper volt az epres srác jóvoltából, így azt sem hagyhattam ki. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, minden teljesen tökéletesen sikerült.

Játékra fel!

Volt pár játék is az esemény alatt, így kerültem bele életem első húsvéti tojást kereső versenyébe, amit izgatottan vártam, és aminek a kezdődéséről szépen le is maradtunk. Mikor feleszméltünk, már a kisgyerekekkel levő családok mind begyűjtötték az egyébként nem húsvéti tojásokat, hanem az erdős rész különböző helyszínein elszórt CSOKIKAT. Sebaj. Itt találkoztam azzal a jelenséggel, amikor egy aranyos spanyol kisfiú odajött hozzám és nekem adott egy kis csokit, amit ő gyűjtött be, de mivel látta, hogy nekem nincs semmim így úgy gondolta, hogy ő azt szívesen nekem adja. Mondanom sem kell mennyire elolvadtam a kedvességétől, a szülők is szétpuszilgatták a gyermeket, hogy mennyire szép gesztus volt tőle.

A következő játék bizonyos feladatok elvégzése volt, három csapatra voltunk bontva és a kapott papírra írt információkon kellett végigmennünk. Ezek között olyasmit kell elképzelni, hogy gyűjtsünk be 5 db különféle virágot vagy gyűjtsünk be egy bogarat, fotózzuk le a park őr nénit, aki megjegyzem nem volt túl vidám és játékra éhes, ettől függetlenül engedett képet. Nem a mi csapatunk nyert, de jó volt ebben is részt venni!

Az egész esemény felemelő volt igazából, már vágytam sok angol szóra, külföldi környezetre, angol beszédre. Lehet, hogy nem kommunikáltam sokat, de figyelmesen hallgattam beszélgető társaim, akik mondandóját sikeresen megértettem és igyekeztem részt venni a beszélgetésekben. Már csak abban kéne fejlődnöm, hogy én is merjek megszólalni jobban, ettől függetlenül nagyon jól éreztem velük magam.

S akkor a bonyodalom..

Nos ez úgy kezdődött, hogy… odamentem kedves utazó társamhoz és szállásadó barátunkhoz, hogy hogy érzik magukat, meddig szándékoznak maradni, majd a szállásadónk mondta, hogy ő most már menne, aztán váltott két szót “élete szerelmével” közben és mikor visszajött azt mondta, hogy változott a terv, úgy néz ki maradnánk még az esemény végéig és segítenénk elpakolni. Néztünk egy nagyot, hogy rendben, de még itt mulatozik több mint 20 ember, vajon mikor lesz vége, nem mostanában az is biztos.

Így gondoltuk kedves utazó társammal, hogy van még kis időnk sétálni, elindultunk hát felfedezni a park azon részét, ahol még nem jártunk. Ez az út azonban olyan kiránduló ösvényre vezetett, ahol csak menni lehetett tovább, tovább és tovább. A látkép fenomenális volt, egyszerűen nem tudtunk leállni, mindig mentünk a magasabb dombok felé, az időézékünk teljesen elveszett, csak vitt magával a flow. Majd hívott minket szállásadó barátunk, hogy merre vagyunk, időközben összepakoltak és mindeki elmegy.. Csodálkoztunk, mert mikor ez megtörtént, még nem voltunk távol egy órája sem, de így gyorsan elindultunk visszafele, hogy ne kelljen sokat várni ránk. Sajnos ez nem jött be.

Igazán, hosszú volt az út lefele, de nem kevésbé csodálatos, ugyanis közben a felhők megindultak és egyre lejjebb kúsztak a völgyben, naplemente is volt, ami csodás rózsaszínre festette az eget, ezeken túl pedig még őzeket is láttam! Boldog voltam és egyben szomorú, amiért az utolsó kiszemelt csúcsot nem sikerült megmásznunk, de leértünk sötétedés előtt picivel. Meglepetésünkre teljesen kiürült a hely, mintha senki sem lett volna ott, nem tudtuk elgondolni, hogy ennyi idő alatt hova tűnt az a sok ember. Megindultunk az autó felé, közben jött velünk szembe kedves barátunk és mikor összetalálkoztunk, esélyünk sem volt hogy megszólaljunk, máris leintett, hogy nem érdemes bocsánatot kérnünk, nagyon nagy tiszteletlenséget tanusítottunk irányában, menjünk a kocsihoz és ott várjuk meg. Teljesen ideges volt. Aztán ezek után mi is, hogy mégis mi történt, hogy történhetett ez, hol ment félre ez az egész..

A hazafele vezető autó út teljes néma csendben telt, – és borzasztó fagyosan a klíma szempontjából is – utazó társam próbált megszólalni, hogy nem direkt csináltuk a dolgot, nem akartunk lemaradni az esemény végéről, sem megváratni őt, de erre csak azt a választ kaptuk, hogy akkor már 2 órával előbb visszatértünk volna.. Nem szeretem ha az emberek túloznak az idővel és itt a 2 óra igen erős túlzás! Jogos, hogy hibáztunk, félresiklott a kommunikáció valahol, de ezt mi nem érzékeltük. Teljesen ártatlan kis sétának indult élményszerzésünkkel ástunk helyet a  “koporsónknak”, ugyanis mikor hazatértünk szállásadó barátunk kijelentette, hogy ő nem tud értünk így felelősséget vállalni, töltsük le az AirBnb nevű alkalmazást, keressünk más helyet és menjünk el. EZ VOLT A 3. NAPUNKON, maradt még 19 és komolyan most kéne távoznunk?! Szörnyű este volt, senki nem szólt senkihez. Szállást adó barátunk elment valahova, gondolom nem akart velünk lenni, inkább kiszellőztette a fejét.. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora hibát vétettünk, de úgy láttuk aznap este már nem kéne beszélgetnünk, reménykedtünk, hogy reggel talán szóra és megértésre bírjuk, hogy nem akartunk kellemetlenségeket és örülnénk ha nem dobna ki bennünket.

Sok opció átfutott a fejünkön, az AirBnb túl drága lett volna, nem készültünk ennyi pénzzel, én gyorsan letöltöttem a couchsurfing nevű alkalmazást és utazó társam mondta, hogy másnap intézkedik egyéb ismerősöknél. Három hétre lettünk befogadva és ezzel tervezve alakítottuk ki az anyagiakat. Én úgy jöttem, hogy vészhelyzet esetében tudjak venni repülőjegyet haza, de ki a franc akar hazamenni 3 nap után Amerikából? Ja és persze holnap este (Magyarországon már reggel hajnali 4 körül) indulna barátnőm ide hozzánk ÚGY, hogy nem, hogy neki nincs fix szállása, de mi is foghatjuk a fejünket, hogy földönfutók leszünk.. Ezt az élményt nem kívánom senkinek! Szóval akkor aludjunk rá egyet..

Aludtunk.

Folytatás következik..