Nomad Cruise 9 – Élménybeszámoló FOTÓS szemmel

Nomad Cruise 9 – Élménybeszámoló FOTÓS szemmel

2018-ban álmodtam egy nagyot, mégpedig, hogy 2019 év végén fent leszek egy olyan óceán járó hajón, ami nem csak átszeli az Atlanti-óceánt és kiköt Brazíliában, hanem egy olyan konferencián is ott leszek, ami digitális nomádoknak, nagy világutazóknak, vállalkozóknak, freelancereknek szól. Na már most ez az álom bejött és így lettem a Nomad Cruise 9 – Spanyolországból Brazíliába tartó – hajó rendezvényfotósa.

Milyen feladataim voltak ezen az úton?

Ha röviden szeretnék válaszolni, azt mondom, hogy a fotózás. 😀 Igazából minden jeles eseményt meg kellett örökíteni, kezdve a hajóra való felszállás előtti előadói vacsorától, a résztvevők Welcome Party-ján át, egészen a kikötés utáni napokig is. Minden előadásról és előadóról kellett kép, illetve magáról az életről, ahogy a nomádok kint szórakoznak a fedélzeten, vagy valami közös, érdekes tevékenységet folytatnak. A naplementék ilyen pillanatok voltak, amikor le-föl cikáztam a hajó fedélzetén, hogy elkapjam a koccintások, nevetős beszélgetések, medencézések és szerelmes összenézések pillanatait.

Mennyire volt izgalmas fotó téma?

Számomra mindig izgalmas ha idegen kultúrából lévő arcokat és embereket örökíthetek meg. 🙂 A hajón pedig bővelkedtek a más-más földrészről érkező résztvevők. Volt, aki Etiópiából jött és a nemzetének jellemző ruhába öltözött egy előadáson, de voltak olyan tematikus esték, mint pl. Tropical Party, White Night vagy Captain Dinner, amikor a témának megfelelő öltözékbe bújt mindenki és ült a vacsora asztalhoz. Nagyon sok különböző arcszerkezet megörökítésére volt lehetőségem és ugyanakkor érdekes volt az olykor fellelhető hasonlóság miután hazajöttem, ugyanis Budapest belvárosában sétálva olykor majdnem ráköszöntem egy-egy emberre, aki kísértetiesen hasonlított a hajón lévő egy-egy résztvevőre.

Kikötő pontok, kirándulások

Szuper volt, hogy megálltunk Gibraltáron, Tenerifen és a Zöldfoki-szigeteken is, csak sajnos nagyon kevés időt töltöttünk ezeken a helyeken. Gyakorlatilag pár óránk volt csupán felfedezni, ebből a feladatom nem a természeti látványosságokra irányult, hanem arra, hogy dokumentáljam a kirándulásokat.

Gibraltáron figyelnem kellett, hogy a majmok nehogy kiszúrják a kamerámat és úgy gondolják, hogy elkobozzák, ugyanis volt, akinek a táskájából kivették a szendvicset vagy csak úgy random ráugrottak az emberre és nem hagyták békén.

Tenerifén pedig egy kicsit mégis körbekukucskáltam, amikor megálltunk egy hegy oldalában levő kávé-internet szünetre, viszont a külön expedícióm során jó, hogy észbe kaptam, ugyanis a busz már indulásra készen állt, mire visszafutottam, hogy “héé, én még itt vagyok”. Mondjuk a fotóst csak nem hagyják ott sehol, nem? 😀 

Cape Verde különleges élmény volt, azért is, mert még sosem jártam ezelőtt Afrikában és úgy gondolom itt nem feltétlen azt az igazi Afrikát kapja meg az ember élményként, amit az interneten lát, amikor nagy szegénységben vannak háztartások, vagy épp a Safari ugrik be elsőként. Itt egy különleges tengerparti rész van, ahol olyan ragyogóan kék a víz, amilyet még életemben nem láttam. Mondjuk az utcákon nem vettem elő a fényképezőgépet, inkább a beach-en fotóztam a nomádokat, ugyanis a sok fekete tekintet még szokatlan volt számomra és nem teljesen tudtam, hogy mit várhatok. Igazából az itt töltött idő szintén egy rohanás volt, arról nem is beszélve, hogy lebetegedtem és félig lázasan élveztem kint a levegőt és merítettem magamba az energiát a tűző napsugarakból. A feladatom az volt, hogy fényképezzem a parton levő szórakozó és fürdőző nomádokat, majd a parti kis árnyékos büfé szerű bungallóban nekikezdtem a maratoni fotószerkesztésnek. Utána beljebb mentünk a városba egy internet kapcsolatra alkalmas helyet keresve, ahol le tudtam adni a képeket és azok feltöltésre kerülhettek a social media felületekre is.

Érdemes a feladatok mögé látni

Hamar rájöttem, hogy ez nem olyan út, mint amit álmaimban elképzeltem, ugyanis ha nem résztvevőként mész, hanem a szervező csapat szerves része vagy, akkor olyan feladatok vannak a nyakadban, amiknek kőkeményen meg kell felelni és nem csak mosolyogni és élvezni a hajó all inclusive szolgáltatásait 0-24.

Nyilván úgy gondoltam tudom mire vállalkozom, mindenképpen fotózni akartam menni, nekem ebben nagyon fontos célpont volt a nemzetközi portfólió kiépítése, így nem is volt kérdés, hogy min fogok pörögni. Sajnos az utazás felénél viszont elfáradtam, beteg lettem és már nem tudtam 100%-on teljesíteni. Az eredmény jó lett, nem panaszkodom csak utólag visszagondolva lehetett volna több energiával is, már ha lett volna. 😀 Nehéz napok jöttek, vártam már a pihenést, hogy kikössünk és a feladataimat leadva már csak a magam szórakozására fotózzak. Kikötés után persze még nem lett vége a munkának, ugyanis Brazíliában levő óceánparton szórakozós képek is kellettek az eseményhez, amit igyekeztem teljesíteni. Pár nap múlva a nomádok elkezdtek tovább utazni, így a kamerát félretéve tudtam, hogy most már magamnak fotózom ha fotózom. 

Fantasztikus lehetőség, világraszóló élmény és tapasztalat

Minden nehézség ellenére azt mondom, hogy ez egy csodálatos lehetőség volt, hogy elkezdjem kiépíteni a nemzetközi rendezvényfotós portfólióm, amit a jövőben biztosan folytatni fogok! Olyan különleges és idegen tájakra jutottam el, ami nem hétköznapi a mi kis országunkban és nagyon hálás vagyok azért, hogy az idegen tájak embereinek mosolyát is sikerült lencsevégre kapni. Minden mosoly mögött egy kedves kis történet áll. 🙂 

Via Ferrata a Francia Alpokban, avagy így másztam a kitartásom peremén

Via Ferrata a Francia Alpokban, avagy így másztam a kitartásom peremén

A hegyek szerelmeseként nehéz lenne jobb nyaraló helyszínt kitalálni számomra, mint egy hegyvidéki feltöltődést a csodálatos Francia Alpokban. Idén július első két hetét volt szerencsém eltölteni itt a magaslati levegőt beszippantva, amibe rengeteg kirándulás is belefért a családommal. Az aktív nyaralás valahogy mindig jobban feltölt, mint a tengerparton heverészés, így nem is volt kérdés, hogy megkeressük a lehetőségeket, amiket érdemes kihasználni a környéken. Ilyen dolog volt a mászás is, igazából ezt már itthon eldöntöttük, hogy kipróbálunk valami via ferrata útvonalat. Másztunk már az olasz Dolomitokban, a Szlovák Paradicsomban és még pár helyen, így valamennyi tapasztalattal vágtunk bele ebbe az élménybe, hogy megtapasztaljuk milyenek azok a francia sziklák. Nos.. nem feltétlen olyan volt, mint amire számítottam vagy inkább mondom úgy, hogy amit eddig tapasztaltam.

Az útvonalak kiválasztása

Első nap, amikor elindultunk felfedezni a környéket és információt gyűjteni a helyi kiránduló helyekről, akkor kaptunk egy brossurát a közelben előforduló mászó pályákról. Sajnos angolul kb semmi nem volt elérhető, de még a weboldalakon sem, így próbáltuk segítségül hívni a google fordítót, hogy legalább azt megtudjuk honnan lehet elindulni és hova lehet megérkezni egy mászás alkalmával. 7 pályát mutatott be a füzet, ezek mind különböző nehézségűek voltak, de nem betűkkel jelezték ezt, hanem zárójelben odaírták melléjük, hogy mennyire “difficile”. Mi három útvonalat szemeltünk ki, amin szerettünk volna végigmenni, de abból csak kettő volt járható, mivel a harmadikat kőomlás miatt lezárták. Szerencsére ezt még a szálláson sikerült megtudnom, mivel megkértem a portás hölgyet, hogy segítsen nekem lefordítani angolra a francia szöveget, hogy tudjam értelmezni mit is írnak pontosan, mert olyan érzésem van mintha a fordító néha viccelődne. Érdekes módon valamiért neki sem volt teljesen tiszta mit is írnak az egyik útvonalnál, így áttelefonált a szomszédos községben levő ismerősének, aki gondolom az infó pultnál dolgozott és ő szolgáltatta azt az infót, hogy az egyik kiszemelt útvonalunkat jobban tesszük ha kihúzzuk a listáról. Kissé szomorúan ugyan, de megtettük. Így maradt végül a Les Diablotins és a La Traversée des Anges.

A füzet ezen a linken megtekinthető: ITT

Felszerelés kölcsönzése

Mivel nekünk még nincs saját felszerelésünk így béreltünk a szomszédos településen lévő sportboltból, a Sport 2000 nevű helyről. Az igénylés teljesen rendben ment, a pénztárnál levő hölgy szerencsére tudott angolul, így elmondta, hogy milyen időintervallumban érdemes visszahozni a felszerelést, de nem probléma ha megcsúszunk vele és csak másnap reggel tudjuk visszaszolgáltatni. A bérlés egy napra 13 euró körül volt ha jól emlékszem. Itt is kaptunk információt az utak nehézségéről, de nem igazán értettük, hogy miért húzzák a szájukat annyira, mikor egy “difficile” jelölésű útra bökünk, mindenesetre úgy voltunk vele, hogy elkezdjük a könnyebbtől és meglátjuk hogyan tudunk haladni a nehezebbek felé.

Les Diablotins

Ennek a mászó szakasznak a különlegessége abból ered, hogy egy vár alagsorából indul egy kőablakon kimászva, majd végigvezet a vár alatt levő sziklaperemen, úgymond megkerülve az építményt, s a végén kijuttat a másik felén. Közben persze eltelik másfél óra, dehát nem is egy folyosón kell végigmenni, hanem egy sziklafalon kapaszkodni. A kilátás nagyon szép, átlátni a szomszédos településre Avrieux-ra is, ahol a szállásunk volt. Ez az útvonal a könnyebbek közé van besorolva, amin kicsit elképedtünk, mivel rájöttünk, hogy a franciáknak a “könnyű” besorolás máshol felérne egy közepesen nehéz, nehéz kategóriával. Ezen az úton több helyen is voltak pallók kiépítve egyik sziklától a másikig, amiken szuper volt tesztelni, hogy is állunk az egyensúlygyakorlatokkal. A pálya végére érve kissé megfáradtunk, de egy rövidke pihenő után folytattuk kalandunkat a következő útvonalon, ami már egy közepesen nehéz besorolást kapott.

La Traversée des Anges

Ennek az útnak az eleje elméletileg könnyű, aztán van egy kiszállási lehetőség, mielőtt elkezdődne a második szakasz, ami nehéznek számít. Nahát kérem szépen.. aki azt mondja, hogy az első rész könnyű, az nem tudom milyen extrém esetekhez van szokva, de határozottan állítom, hogy nem, EZ NEM VOLT KÖNNYŰ. A panoráma csodálatos volt, nyilván, hiszen magasan is voltunk és meredek mélységeket láttunk magunk alatt, ami méginkább elgondolkodtatott azon, hogy hol is vagyok pontosan, illetve véletlenül se felejtsek el kapaszkodni. Ezen az útvonalon még telefonnal sem fotóztunk nagyon, a koncentráció inkább az életben maradásra irányult. Útközben egyszer az eső is eleredt picit, akkor vártunk és reméltük, hogy nem lesz nagy zuhi, mivel iszonyat kellemetlen lenne nedves, csúszós részen tovább kapaszkodni. Arra nem voltunk felkészülve. Szerencsére nem volt nagy eső, így hamar mentünk is tovább, ahogyan csak tudtunk. Nem tudom mennyi idő telt el, mire elértük a pálya felét kb, ahol a kiszálló pont volt, az időérzékelés valahogy teljesen eltűnt. Vicces, hogy egy kérdés erejéig sem merült fel, hogy tovább megyünk-e vagy kiszállunk itt és átsétálunk az erdei utakon, mivel annyira elfáradtunk, hogy azonnal a kiszállási lehetőségbe kapaszkodtunk. Őszintén szólva nem merem elképzelni, hogy milyen lehet a második szakasz, ha az első is olyan volt már amilyen. Mindenesetre IMÁDTAM, minden fáradtságot megért, a kilátás csodálatos volt, ez lett a kedvenc útvonalam, nem mintha olyan sokat próbáltunk volna, de értitek. 🙂

Gondolatok mászás közben

Valószínűleg a tengerpartra kifeküdve is el lehet gondolkodni az élet nagy dolgain, de bennem most mászás közben merültek fel olyan kérdések, amiken eddig nem igazán gondolkodtam. Amikor erősen kapaszkodsz egy kötélbe és nyelved kinyújtva a nagy koncentráció közben próbálod kitalálni, hogy meddig megy a cipőd a sziklán levő kis lyukba, illetve mi legyen a következő lépés és kar mozdulat, felmerülhet benned az is, hogy “óó a viharba már, mennyivel egyszerűbb lenne visszafordulni, egyáltalán mit keresek én itt, mikor lesz már vége?!”. Majd megléped a következő lépést és örülsz, hogy még mindig éppségben vagy, adsz magadnak képzeletben kis vállveregetést, hogy ügyes vagy, de a figyelmed nem lankadhat, gyerünk tovább, nincs még itt a vége. Hm, de akkor hol van?

Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen magasságokat és mélységeket éltem meg egyaránt ebben a pár órában, amikor végigkapaszkodtam apukám és öcsém mögött a sziklaperemen. Jó érzés volt küzdeni és kitartani. Úgy gondoltam, hogy a hétköznapjaim során is küzdök kitartóan a céljaim irányába, de meglepő volt látni, hogy milyen egyszerűen veszik el a kitartás, ha valami fárasztóbb mint azt gondolnánk. Alapvetően hiszek magamban, hogy megcsinálom, amit kitervelek, de mászás közben kissé elszomorodtam, mikor a kitartásommal küzdöttem. Volt egy szakasz, amikor többször is az járt a fejemben, hogy “igazán vége lehetne már”.  A pálya viszont nem volt ilyen, úgy ahogy az élet sem az.

Volt rész, ahol hátradőltem és csak élveztem, amiben vagyok, a látványt, ami körülöttem volt és mikor megkérdezték, hogy minden rendben, ezt feleltem: “B…..meg egy sziklaperemnek támaszkodom, lágy szellő fúj és körülöttem csodálatos panoráma, mit is kívánhatnék még?”. Fantasztikus élmény volt!

Aztán tovább másztam és ismét jött a kiszállás gondolata. Egyáltalán miért gondolkodtam ilyesmin? Ha lehetne, abbahagynám és elteleportálnék? Hol van ilyenkor a kitartásom és miért lett hirtelen oly kevés? – Ezen kérdések után igyekeztem erőt venni a gondolataim felett és tovább menni azzal az energiával, hogy igenis, végig tudom csinálni és elengedem ezeket a dolgokat a fejemből. Ugyanakkor felmerült más is..

Elől menni vagy hátul? – Ha elől megyünk akkor menni  kell, nincs olyan, hogy “itt nem lehet tovább haladni, bocsi”, megoldásokat érdemes találni, hiszen itt a felelősség, a csapat vezetése, minket követnek. Ha viszont hátul mész, akkor tudod jól, hogy valaki már kitaposta előtted az utat, amin végig kell menned, nem adhatod fel, hiszen a többiek már megcsinálták, te is képes vagy rá, csak akarnod kell.

Én ezekkel a gondolatokkal zártam a sort, s apukámat és öcsémet követve a sziklákon szereztem magamnak egy csodálatos élményt, egy olyan kalandot, amit sosem felejtek el. Az út közben felmerülő kérdéseknek is örülök, mivel ezek mind segítenek közelebb kerülni magamhoz és jobban megismerni a határaimat. Örülök, hogy végigcsináltuk és  lehetőségem volt küzdeni a kitartásomért, ezáltal valamelyest erősödve visszatérni a hétköznapi feladatok közé.

Furcsa grillparty Culver Cityben

Furcsa grillparty Culver Cityben

– Miért menjünk haza, mit terveltél ki? – Semmi nagy;)

Ezzel az üzenetváltással meg is kezdődött az egyik legrandomabb estém Los Angelesben. Szállásunkra visszatérve kiderült, hogy kedves szállásadónk egy kertiparty-t eszelt ki estére a haverjánál. Mi rábólintottunk a dologra, elvégre kíváncsiak voltunk milyen lehet egy ilyen esemény itt kint LA-ben. Nem tudtam mire számítsak, így nem is vártam semmit, DE ami ezek után jött nos.. arra sosem számítottam volna! 😀

Salátaszedés és tyúketetés LA-ben

Képzeld el, hogy ott vagy egy felhőkarcolókkal, Walk of Fame-mel és Hollywood felirattal rendelkező menő városban ahol egyik este egy idegen ház kertjében szeded a salátának valót és eteted a tyúkokat, mert hát amúgy mi mást tennél? Kissé abszurd. 😀 Nagyjából valahogy így éltük meg, persze nagyon vicces volt az egész a maga módján, nehéz lett volna nevetés nélkül megállni ezeket a szituációkat, így nem is tettük és jókat vigyorogtunk a helyzeten.

Ez egyébként úgy kezdődött, hogy megérkeztünk a helyre, ami egy családi házas övezetnek tűnt, s az egyik házhoz tartozó autóbeálló kerítése mögött eltűnve láttuk, hogy az udvaron még két másik házikónak megfelelő lakrész is van. Egy házszám alatt, kb három külön család/ember élhet egy közös udvarral. Pont költözésban voltak szállásadónk barátai, mivel Braziliából jöttek ide pár hónapra és mentek tovább, van aki haza, Gustavo, az emberke, aki a nagy barát volt, ő pedig Olaszországba. Foglalkozás tekintetében Gustavo és Vitor séfek voltak, Brian pedig bitcoinokkal sakkozó emberke, aki szeret gitározni és szörfözni, a lakrésze is erre engedett következtetni. Érdekes, hogy pont Brian az amerikai lakos, aki nem költözött semerre, mégis neki volt a legkisebb lakrésze. Az udvaron volt egy csirke ketrec állatokkal, egy zöldséges kert és az egyik házon átsétálva egy kikövezett medencés udvar is. Erről fotót sötétben nem tudtam készíteni, de mutatok pár képet az egyik nappali berendezéséről.

Gustavo hallotta, hogy vegán életmódot folytatok, így ezen felbuzdulva lett kitalálva a dolog, hogy készítsünk salátás tálat, aminek hozzávalóit frissen szedjük össze a kertből. Ez egyébként elég jó buli volt! Ilyen szenvedéllyel növényekről beszélni és érinteni őket ezelőtt még senkit nem láttam, mint őt.  Mindegyiket odaadta nekem, hogy szagolgassam meg őket és közben arról beszélt, hogy miért ad majd fantasztikus ízeket az összeállításban.

A saláta egyébként fantasztikusan jól sikerült! A buli kicsit lapos volt, kevesen is voltunk, de meg lettünk invitálva másnapra is, mivel Brian elmondása alapján ő egy éve él itt és eddig egy olyan este nem volt ebben a háztartásban, hogy ne lett volna valami szervezve. Buli minden nap? Durva..

Második felvonás, avagy a furcsa helyzetek folytatása

Nem mondom, hogy sok kedvünk volt visszamenni másnap, de láttuk, hogy szállásadónknak ezzel örömöt okozunk és így igyekeztünk megfelelni, még egy túlfűszerezett cukkini pörköltet is összerittyentettünk napközben, amit tudtunk vinni magunkkal. Borzasztó mód megszaladt a kezem a fűszerekkel sajnos, későn vettem észre, hogy az ottani termékek kicsit más intenzítással működnek, mint idehaza megszoktam. Ennek ellenére nagyon kedvesek voltak a többiek, és az ehetetlen kategóriát kíváncsian megkóstolva azt mondták, “kicsit erős, de finom”. 😀

Ezen estére a laptopom is magammal kellett vinnem, mivel meg lett beszélve, hogy összeállítunk egy kis fényfestést az egyik falra/fára. Utazótársamnak volt ebben gyakorlata, így ez az ő feladata volt, amit nagyon szépen megoldott! Kicsit vegyes érzéseink voltak ezzel kapcsolatban, sürgetést is kaptunk és furcsa volt, hogy be lettünk fogva “dolgozni“ úgymond, mivel olyan energiákkal találkoztunk, amik inkább egy kényszermunka irányába vitték el a folyamatot a szórakozás helyett. Ettől függetlenül az eredmény király lett és mindenkinek tetszett!

Filmbe illő majdnem dolgok..

Volt egy srác, Vitor, aki érdekes módon sokszor jött beszélgetni hozzám én meg nem értettem, hogy miért mosolyog állandóan mikor mondok valamit. Arra tippeltem, hogy valamit nagyon viccesen fogalmazhatok, béna az angolom vagy egyszerűen ő egy fogyatékos.. nos valószínűleg egyik sem, inkább az volt a dologban, hogy szimpatikusnak tartott. Ez akkor vált egyértelművé, amikor hátrasétálva megmutatta a medencés udvarrészt és a medence partján ácsorogva csillagokkal és a csodás majdnem tele Holddal a fejünk felett kezdett közelíteni, én meg folyamatosan hátrébb lépdelni. Szerencsére a többiek is megérkeztek így ez a filmbe illő, majdnem csók rész elillant messzire és az este folytatódott átlagosan a tűz mellett ülve, beszélgetve.

Összességében nézve nem volt rossz ez a két éjszakás élmény, minden furcsaságát leszámítva úgy érzem, hogy a továbbiakban sem tudom, hogy álljak pontosan egy kertipartyhoz, de valószínűleg nem is kell és kevésbé fogok meglepődni ha történik bármi olyan, amire eddig nem számítottam. 🙂

Vegán gasztrokalandozás Bécsben

Vegán gasztrokalandozás Bécsben

Nem titok, hogy szeretem a pocakom telepakolni mindenféle növényi eredetű finomsággal és ha külföldre utazom, ez akkor sincs másképpen, sőt! Utazásaim alkalmával igyekszem kipróbálni az adott helyszín tradícionális ételeinek vegán változatát, szerencsére Európán belül a legtöbb helyen ez már lehetséges is. Így történt ez egy március eleji hétvégén is, amikor Borka barátnőmmel buszra szálltunk és meg sem álltunk Bécsig, hogy kipróbáljunk pár újdonságot. Az ott szerzett tapasztalatokról olvashattok itt.

Veggiezz

Igazán hangulatos kis hely, bő választékkal, mindenféle vegán finomsággal, amit az ember csak megkívánhat. Mi tésztára éheztünk most, így Borka egy zöldséges curry-s, én pedig egy pesto-s, füstölt tofu szeletekkel a tetején megpakolt tésztát választottam. Mindkettő határozottan jó döntésnek bizonyult, bár italban Borka nyert. Nem, nem a limonádé íze volt a döntő bíró, hanem sokkal inkább a szívószál különlegessége, ami nem más mint egy tészta szál volt. Ilyet még nem tapasztaltunk ezelőtt, abszolút pozitívum. A gyros tálon át, rengeteg féle saláta, burger és desszert választására van lehetőség, ha Bécsben jártok és valami frissítő ételre vágytok, jó szívvel ajánlom, hogy ide térjetek be. 🙂 Ja és ne lepődjetek meg, ha esetleg magyarul szól hozzátok a pincér és megkérdezi milyen volt az étel. Azt hiszem aki elvonulásra vágyik, annak ne Bécs és ne a Veggiezz legyen a fő célpontja. 😀

Swing Kitchen

Ismerős nektek a schnitzel kifejezés? És a vegan schnitzel? Ugyanis ez az az étel, amit kár lenne kihagyni, ha a Swing Kitchen  egyike fele tévedtek a városban. Három étkezdét is üzemelnek, mi a Schottenfeldgasse-n levő éttermükbe tévedtünk be egy laza szombat esti vacsorára. Annyira mondjuk nem voltunk lazák, egész nap készültünk az élményre, kíváncsian vártuk, hogy mit ad a hely, mivel rengeteg pozitív értékelést olvastunk róla előzőleg az interneten. Ebből adódóan gondolható volt, hogy nem lesznek kevesen, de hogy ülőhely egyáltalán ne legyen, nos arra nem számítottunk. Pedig bekövetkezett és csalódottan álltunk az étterem előtt, hogy most mi legyen. Szerencsénkre nagyjából öt-tíz perc várakozás után találtunk egy felszabadult kis asztalt, amit gyorsan befoglalva már álltunk is a sorba, hogy kipróbáljunk valami igazán hagyományos bécsi falat vegán változatát, ami nem más volt mint a vienna burger névre hallgató vegan schnitzel-es burger. Egyszerűen megfogalmazhatatlan mennyire fenomenális élmény volt, amit ez az étel adott. Nem szoktam kötelezni bárkit is bármire, de ezt most elég nyomatékosan le kell, hogy írjam: PRÓBÁLD KI! De tényleg! Ha itt jársz és csak egy helyre tudsz elnézni, illetve pont valami burgerre vágynál, akkor EZ LEGYEN AZ, amit megkóstolsz! Nem bánod meg tuti! 😉

Voodies

Esős napnak néztünk elébe vasárnap, hazajövetelünk előtt pár órával, és tanakodtunk, hogy vajon milyen vendéglátó hely van nyitva ezen a napon. Két kiszemeltünk volt, az egyik a Voodies, ami azért nyert, mivel pont ott volt melletünk, mikor jobban elkezdett esni és éhesek is voltunk már, szóval mielőtt tovább folytattuk volna a megázós városnéző kalandunkat, gyorsan befutottunk ide egy gyors ebédre. Sok szempontból gyors volt, mivel ez egy vegan gyorsétkezdének számító hely, ahol a választék nem túl nagy, de finomnak biztosan finom. Mi a “hot dog”-ot kóstoltuk most meg, teljesen rendben volt. A kiszolgálók kedvesek voltak, a hely designja pedig retro hangulatot adott, a zenei repertoárral együtt. Nehezen indultunk útnak ismét, nem csak az időjárás viszontakságai miatt, hanem mert annyira jó számok szóltak, hogy inkább maradtunk még egy kicsit és énekeltünk magunkban. Ezt a helyet akkor ajánlom ha tényleg valami gyors kajára vágyik az ember és nincsenek nagy elvárásai, de mégis finomat akar enni.

Merkur Markt

Beszámolóm nem is lenne teljes ha ezt a gyöngyszemet kihagynám belőle. A Merkur valójában nem egy étkezde, hanem egy élelmiszer áruház, ami a gyümölcsök és zöldségek kánaánja ebben a városban. Belépve nem csak a színekben gazdag gyümölcsök fogadtak bennünket, hanem egy lift is, ami azt jelezte, hogy ez az üzlet még 3 emeleten keresztül tartogat meglepetéseket. Elképesztő! Mondanom sem kell, hogy jó pár vegán termékkel – amik itthon nem kaphatóak – betankolva a bevásárlókocsinkat indultunk a pénztár felé.

A vörös sziklák bűvöletében – Red Rock Canyon

A vörös sziklák bűvöletében – Red Rock Canyon

Las Vegastól mindössze 20 percnyi autózással megközelíthető a Red Rock Canyon, ami nevéhez hűen, igazán csodálatos árnyalatait vetíti vissza a vörösnek az odalátogatók számára. A mászástól kezdve a biciklizésig csomó programot lehet szervezni, bővebb információkat erről a park honlapján olvashattok. A Red Rock Canyon nem igényel több napos kirándulást mint a turisták által közkedvelt Grand Canyon, – ahova még nem sikerült eljutnom, de ami késik nem múlik. A rövid túráktól kezdve a hosszabb 18-22 km-es gyalogtúrákig mindent találhatunk. Érdekes, hogy itt nincs is akkora tömeg, sokkal nyugodtabban felfedezhető, pedig az azték homokkövek szépsége egyszerűen felbecsülhetetlen.

Mi egy előző napos Las Vegas-i trip után leselkedtünk neki a canyonnak reggel, úgy, hogy hajnali 1-kor még egy hotel kaszinós részén sétáltunk keresztül, dehát ez az út nem a pihenésről szólt. Megmondom őszintén, számomra ez a canyonban való kirándulás volt az a pont, amiért úgy érzem már megérte elutaznom olyan messzire. Szeretek én nagy városban is kirándulni persze, Los Angelesnek lenyűgöző részei vannak, de igazán jól a természetben érzem magam, így itt igazán kiélhettem magam a hatalmas sziklákat megmászva. A kalandvágyam ismét megmutatkozott, előző napi fáradtságnak helye nem volt, rengeteget másztam izgalmasabbnál izgalmasabb részeken, felszerelés nélkül, de nem volt gond belőle, ezek a kövek abszolút közreműködőek ha tudja az ember, hogy hova lép. 🙂

Volt egy rész, amikor utazó társunk megállított és javasolta, hogy dőljek neki a sziklafalnak, csukjam be a szemem és érezzem, ahogy a szél elfut mellettem, illetve érezzem a sziklából jövő energiát. Épp egy olyan kanyarban voltunk, ahol filmbe illően süvített végig a szél a csendes sziklák között. Azt hiszem itt nem csak a szellő, hanem rengeteg gondolat is átszáguldott a fejemen hirtelen, viszont akkor éreztem igazán, hogy a jelenben vagyok és teljességgel megélem azt. Furcsa meditatív állapotba kerültem mondhatni. Nem gondoltam volna, hogy a világ másik felén egy vörös színű hatalmas kőfalnak dőlve élem meg mindezt, amit akkor ott, de elképesztő hála futott át rajtam, hogy ott lehetek és megélhetem a pillanatot. Azt éreztem, hogy minden nehézséget, belső konfliktust érdemes elhagyni, hiszen ebben a fantasztikus természetben élhetünk és ez az egyik legnagyobb ajándék, amit meg kell becsülni, nem pedig különféle “problémákon” gondolkodni. Nem tudom mennyit álltunk a sziklának dőlve csukott szemmel a szélfúvást hallgatva, de egész idő alatt senki nem járt arra, legalábbis nem vettem észre, minden olyan békés volt. Nehéz volt tovább menni, de határozottan megérte, mivel egyre feljebb másztunk és fantasztikus kilátások tárultak a szemünk elé – persze vigyázni kellett, nehogy elfújon a szél, a magaslatokban kicsit macerásabb volt az egyensúly megtartása. Volt egy rész, ahol leültünk, hogy a távolba meredjünk, illetve megcsodáljuk a minket körbeölelő köveket.

A parkon a 13 mérföld hosszú Scenic Drive-on végigmenni autóval is megér egy történetet, csodálatos kanyargós utak mellett találkozhatunk a természet szépségével.

Ha Las Vegasban vagy a környékén jártok, ezt a kalandot ne hagyjátok ki, csodálatos!

Az élmények rovására, “Day4”- Santa Monica és szálláskeresés

Az élmények rovására, “Day4”- Santa Monica és szálláskeresés

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy fantasztikusnak induló utazás közben is adódhatnak problémák, nem is akármilyenek! Bármikor történhet egy váratlan helyzet,  egy olyan fordulat, amivel vagy meg tudunk bírkózni, vagy nem. Ez a bejegyzés az előző folytatása..

Stresszes reggel

Reggel 6-kor keltünk kedves utazótársammal, viszonylag tiszta fejjel az előző este történte után, majd csupán röpke 4 órát vártunk, amíg szállást adó barátunk is felkelt, hogy tudjunk vele beszélgetni. Mondanom sem kell, ebben a négy órában ismét előjöttek a kételyek, hogy vajon mi lesz velünk. Írtunk közben barátnőmnek, hogy mi a helyzet, jobb ha tud róla.. szegény igencsak kétségbe esett, elkezdett mérlegelni vajon hogyan jár jobban, ha otthon marad vagy felül a gépre. Még az itthoni időszámítás szerint előtte állt egy éjszaka (kb 7-8 óra), hogy eldőljön mi legyen. Nem sokat aludt.

Leültünk a kanapéra. Gondoltuk, most szállást adó ismerősünk nem menekülhet csak úgy el, pedig már húzta a cipőjét. Gyorsan leültettük és elmondtuk neki, hogy nagyon sajnáljuk a történteket, elnézést kértünk tőle, beláttuk, hogy problémát okoztunk, pedig nem állt szándékunkban. Ő teljesen stresszes volt és lelkileg ingatag, nem nagyon tudta, hogy mit mondjon. Végül abban állapodtunk meg, hogy szakítunk a közös programokkal, de próbáljuk meg felépíteni ezt az egészet – a “kapcsolatunkat” – előről és töltsük külön a napot, így ő is tud gondolkodni. Nem volt túl biztató, de jobb mint a semmi.. legalább a 100% rosszból lett egy 50-50%, hogy vagy így lesz, vagy úgy. Ez is haladás! Viszont barátnőm nem került szóba, hogy ő is jönne nemsokára – erről még a kiérkezésünkkor esett utoljára szó, hogy majd csatlakozik pár nap múlva. Egyszerűen nem mertük felhozni a témát, éreztük, hogy így is feszülnek az idegek.

Végül ezzel a félkész megoldással, továbbra is kérdések közt maradva pattantunk ki a kocsiból Santa Monica városrészben. Megbeszéltük, hogy itt töltjük a napunkat, majd 18:00-kor találkozunk egy buszmegállóban, ahonnan “haza” leszünk fuvarozva. Nos.. nem ez volt életünk legkellemesebb városnézős élménye..

Santa Monica te csodás!

Kocsiból kipattanva, stressztől megkattanva vágtunk neki a csodálatos Santa Monica városrész felfedezésének. Szabad programunk volt, kb 6 óránk bejárni a környéket, amit sikeresen teljesítettünk. Megnéztük az óceánpartot, az üzletekkel teli sétálóutcát és mellette levő kis utcákat, illetve a lakónegyedekbe is betekintettünk. Végigsétáltunk hosszan a homokos tengerparton tűző napsütésben, aminek eredményeképpen jól megpirult az orrom. Bevallom, akármennyire is próbálkoztunk, nehéz volt megélni ezt a csodát, ami körbevett minket, mivel végig bennünk volt a feszültség, hogy vajon mi lesz. 

SOS szállás kutatás

Magunk esetében mertünk reménykedni, hogy maradhatunk az eredeti helyünkön, barátnőm helyzete viszont továbbra is kérdéses maradt. Utazó társam igyekezett megmozgatni a szálakat és felhívta egy LA-ben élő másik ismerősét, hogy körbekérdezzen a kint élő magyarok körében, hátha akad valaki, aki tud segíteni. Írtunk a Los Angeles-i magyarok facebook csoportba is, illetve küldtünk üzenetet a helyi Magyar Háznak. A csoportban szerencsére segítőkészek voltak, de ott is főleg az Airbnb-t ajánlották, amire ugye nem volt keret. Közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a még otthon tartózkodó barátnőmmel, aki folyamatosan kérdezte, hogy halad a dolog, induljon a reptérre, vagy ne.

Az utolsó pillanatok..

Semmi megerősítő, pozitív infót nem kaptunk senkitől, nem oldódott meg a helyzet 5-10 perc alatt. Szerencsére az óra 18:00-at mutatott és kis várakozással ugyan, de jött értünk szállást adó ismerősünk és felvett bennünket. Tudtuk, nincs mese, személyesen rá kell térnünk a tárgyra, – legalább itt nincs kibúvó vagy menekülési lehetőség.. – hogy jöhet-e barátnőm vagy sem. Meglepetésünkre ő hozta fel a témát, hogy “Mikor is érkezik …?” és mi elhadartuk, hogy most kéne indulnia pár perc múlva, egész nap szállásokat kerestünk neki, de nem jártunk sikerrel. MINDEKÖZBEN HIRTELEN jött egy értesítés a telefonomra messengeren egy lánytól, aki Downtownban él a férjével egy stúdiólakásban és ha még nem oldódott meg az ügy, akkor tudnának segíteni, szívesen befogadják barátnőmet egy bizonyos összegért. Gyorsan küldtem is haza a lehetőséget, de közben erősen füleltem a kocsi hátsó üléséről előre – bevetve az egyszerre több fele tudok koncentrálni képességemet – és arra lettem figyelmes, ahogy szállást adó ismerősünk a következőket mondja: “Jöhet, viszont mindannyiótoknak bele kell szállnia a szállásba és kéne fizetni heti x dollárt az itt levő időre, ez így fair”. Maradhatunk, amíg rendben mennek a dolgok.

Hogy mi erre a garancia, hogy szállást adó ismerősünk nem gondolja meg magát? Semmi. Talán a pénz. De igazából semmi garancia nincs.. – Így kívántunk kellemes repülőutat barátnőmnek, aki elmondása alapján eddigi élete során egyszer sem utazott olyan stresszesen és erős migrénnel, mint akkor. De megérkezett. 🙂