Augusztus 12-20 között volt szerencsém a festői szépséggel megáldott Pireneusok lábánál tölteni a nyaram Spanyolországban, egy eldugott kis helyen Solsona községtől nem messze,  Barcelonatól kb 2 órára, pontosabban Puig Arnau-Pubillóban ha rákerestek a térképen. Itt felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért is utaztam el a tomboló nyári melegben egy tengerparti kirándulás helyett egy elszigetelt kis hegyvidéki helyre, ahol még mini ABC-t sem találni a közelben. Nos.. azt hiszem a kíváncsiság erre a megfelelő kifejezés, illetve az új dolgok megismerésére való kalandvágyam, ami nem hagyott nyugodni egészen január óta, amikoris először került fülembe ez a név, hogy “Freedom Experience”. Emlékszem épp a Bródy Studióban voltam egy szombati napon, ennek az eseménynek a mini, egy napos változatán, amin érdekes workshopok és előadások voltak arról, hogy hogyan éld azt az életet, amit szeretnél. Akkor említették először, hogy nyáron tervezik az eseményt egy külső helyszínre vinni, Spanyolországba, ami több napos fesztiválként kerülne megrendezésre. Ez így mind szép és jó volt, de akkor elraktároztam magamban, hogy majd meglátjuk mi lesz, nem gondoltam, hogy én is ott leszek.. végül elmentem és határozottan kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb döntése volt!

Erre a fesztiválra nem a koncertek miatt gyűltek össze az emberek, hanem azért, hogy inspiráló előadásokat, workshopokat hallgassanak, networkingeljenek és egy olyan közösségi létben vegyenek részt, ahol mindenki nyitott, kíváncsi arra, hogy mivel foglalkozik a másik személy és talán még közös projectek szervezését is elkezdhetik, ha találkoznak az elképzelések. Hogy kik is ezek az emberek? Nem mások mint a digitális nomádok, vagyis azok, akik internet és a laptopjuk segítségével a világ bármely pontjáról tudnak dolgozni és ezt okosan ki is használva utaznak, rengeteg új dolgot és embert ismernek meg, közben pedig managelik az életüket. Kívülről lehet úgy tűnhet, hogy ezeknek az embereknek az élete maga a végtelen nyaralás, viszont ők is több órát tölthetnek munkával naponta, annyi különbséggel, hogy nem egy “normális” munkahely irodájában csücsülve hajtják végre a feladataikat, hanem ha úgy tartja kedvük, akkor épp egy óceánpart mellett levő függőágyból, a limonádéjukat szürcsölve teszik ezt. Erre használják a workation kifejezést, ami nem más mint a work (=munka) és a vacation (=vakáció) kombinációja. Természetesen vannak közösségi irodák is, ahol szintén találkozni lehet ezekkel az emberekkel, itt nagy segítség, hogy nem kalandozik el a figyelem, jobban lehet a munkára koncentrálni, a tengerparti hullámok morajlása vagy a hegyvidék felhőinek nézegetése helyett. Ez a fesztivál mindkét részről fantasztikus volt, mivel kialakult egy kinti közösségi tér is, ahol leülhettek dolgozni az emberek, illetve voltak benti hangulatos pincehelységek is, ahova el lehetett vonulni a feladatok elvégzése végett.

Mit csináltam én itt?

Én önkéntesként vettem rész a fesztiválon, ami azt jelentette, hogy bizonyos feladatok elvégzésében kellett segédkeznem; ilyen volt például első nap a regisztrációs pultban levő szolgálatnyújtás, az érkező résztvevő vendégek és speakerek becsekkolása, karszalag rájuk tétele, eligazításuk, stb. Ez elég kemény feladat volt, már csak azért is, mivel délelőtt 10-től, este 21:30-ig érkeztek folyamatosan emberek, akikkel az esetleg felmerülő bizonytalanságokat is szépen le kellett kommunikálni. Utána következő nap délutánján a Gyermek Zónához voltam beosztva, hogy gyerekekre vigyázzak a medence mellett, ami fantasztikus élmény volt, de szintén érezhető volt a fáradtság, mikor már a magyar gyermekekhez is angolul kezdtem el beszélni, majd a mondat felénél ráeszméltem, hogy “Hoppá, nektek mondhatom magyarul, sőt!…” kezdtem bele megint. Kiutazásom előtt azért nekiveselkedtem és igyekeztem elsajátítani valamennyit a spanyol nyelvismeretből is, de csak az alapokig jutottam, így a spanyol kisgyerekeknek nem nagyon tudtam mit mondani a “macska” szón kívül. Ezt leszámítva szépen elrajzolgattunk, színeztünk és még leégni is sikerült az erős napsütésben. Szerencsére nálam volt az egyik legkedvesebb eszköz az életemből, a fényképezőgépem, amivel megörökítettem pár medencepart melletti pillanatot.

Az ezt követő napokon foglalkozhattam azokkal a feladataimmal, amikkel leginkább szerettem volna, mégpedig a fotózással! Két napra is beosztottak fotósnak, ami azt jelentette, hogy volt egy kijelölt terület-színpad, ahol az előadásokon vagy workshopokon kellett képeket készítenem, de emellett magáról a fesztivál hangulatról, minden egyébről is lehetett dokumentációt készíteni. Nagyon élveztem az egészet, az elejétől egészen a végéig! A képszerkesztős munkálatok is vidáman teltek, mindig volt egy finom tinto vagy desperados a társaságunkban, ami megkönnyítette a munkavégzést. Nagyon kedves volt a STAFF minden tagja, a bar pultban levő emberkék különösen a szívemhez nőttek, mivel mikor már megláttak, kérnem sem kellett, tudták, hogy mit adjanak és mosolyogva nyújtották át a tintom. 🙂

Nehézségek, amikről eddig nem írtam..

Ezen fantasztikus feladatok elvégzése mellett, azért voltak keményebb részei is a fesztiválnak, amiről eddig még nem írtam, mégpedig az időjárással való küzdelem. Az első arcon csapás akkor ért, amikor megérkeztünk a helyszínre 12-én este, tomboló vihar volt és az addig már felállított sátrakat darabokban fújta szerte-szét a szél. Először is kétségbe estem, mivel nem számoltam azzal, hogy itt hideg levegő és vihar is várható, – nem is értem egyébként, hogy mit gondoltam egy hegyvidéki helyszínről.. – illetve nem volt nálam semmi meleg ruha hirtelen, mivel minden cuccom egy másik kocsiban volt. Mikor kiszálltunk az autóból, kaptam meleg poncsót, amit magamra terítve segíthettem bemenekíteni a még éppségben megmaradt sátordarabokat egy száraz helyre. Azon az éjszakán a még meg nem érkező vendégeknek kijelölt kőházak szobáiban aludhattunk, ami talán az egyik legjobb éjszaka volt az összes közül, illetve a legutolsó este, mikor már az elment vendégek után szintén befoglaltunk egy-egy szobát. A többi nap egy kis jurta szerű tipi-ben töltöttük az éjszakáinkat, mi hatan voltunk egy ilyen sátorban, de annyira nagyon hidegek voltak az éjszakák, hogy egyikőnk inkább beköltözött az egyik ház kanapéjára aludni. Határozottan jó döntés lehetett, mivel volt olyan, hogy hajnali 3 órakkor arra eszméltem, hogy felültem a hálózsákomban dideregve és hiába volt rajtam mind a kettő pulóverem, amit erre az útra bepakoltam, illetve dupla pokróc.. vacogtam és a sírás határán voltam, hogy megfagyok, de végül visszafeküdtem aludni és a karommal átfonva magam igyekeztem még egy kis plusz meleget kicsikarni a lehetőségből, hogy túléljek reggelig. Délelőttönként egyébként az esetek többségében fantasztikus meleg volt, ugye ezért is sikerült leégni a napon és talán ennek köszönhetően, illetve a reggeli forró zuhanyoknak hála, nem fáztam meg! A vihar utáni napon feladatunk volt, hogy újraépítsük a fesztivált, szinte a nulláról, amit előző este romokba döntött az időjárás. Hálózsákokat teregettünk ki száradni, sátrakat vertünk fel és minden egyebet intéztünk, amit csak kellett. Már itt megmutatkozott, hogy mennyire jó kis csapat jött össze, mindenkire lehetett számítani, hamar összekovácsolódtunk és sokat nevettünk. Minden nehézség ellenére úgy gondolom, hogy egy nagyon színvonalas és fantasztikus fesztiválon volt alkalmam részt venni, s bizonyos workshopokba belehallgatni.

Rengeteg kedvenc pillanatom volt..

Az egyik legmeghatározóbb élményem Vigh Borinak, a backpaker.hu oldal szerkesztőjének a workshopja volt, ami a “Deep Connection” névre hallgatott és gyakorlatilag az emberi kapcsolatokról-igazi kapcsolódásokról szólt. Nehéz lenne leírni, hogy mi is történt ott pontosan, de abban biztos vagyok, hogy mindannyian akik részt vettünk ezen, más emberként jöttünk ki a sátorból,  teljesen átszellemülve, ami után kellett egy bizonyos idő, amíg “visszatértünk” a megszokott valónkba.

Ezen kívül, ami még fantasztikus élmény volt, Dr. Kevin Hainline csillagokról tartott előadása, amit úgy képzeljetek el, hogy közel száz ember fekszik kint a réten este sötétben a fényes csillagos égbolt alatt egy-egy jóga matracon és együtt kémlelik csendben az eget, s hallgatják a profi és egyben vicces információkat a galaxisról, tejútrendszerről, bolygókról, feketelyukról és csillagképekről. Egyszerűen zseniális volt!

Életem első silent discoját is megtapasztaltam, ami elég vicces volt, azt nézve, hogy az emberek villogó fejhallgatóval a fejükön táncolnak egyik sátortól a másikig, vagy kint a mezőn, ahol azelőtt a csillagokat kémleltük. Köszi Silent FCKN Disco!

Nem gondoltam volna, hogy a tikkadt nyári hőségben is jól fog esni egy flat white, de nem tagadtam meg a kávét és mit is mondhatnék.. igazán finom italt kaptam a Roast Club Cafe jóvoltából. Itt történt az az eset is, mikor olaszul szólaltam meg és elkezdtek velem beszélgetni úgy, de sajnos kifakult nyelvtudásom ezen a ponton elvesztette a fonalat és hamar leszerepeltem, hogy csak egy kérdésre tudtam válaszolni, majd angolul folytattuk. Legalább kaptam emlékeztetőt, hogy vegyem elő a csodás olasz nyelvet is!

Szerencsére volt alkalmam kis kirándulásokon is részt venni, amik csak úgy jöttek hirtelen a semmiből, nem volt tervezett, csupán találkoztam a többiekkel és felmerült, hogy jó lenne körbenézni a környéken, mi lenne ha picit autóznánk a szerpentineken és lőnénk pár jó fotót. Így történt az, hogy elindultunk egy kicsit hegyet mászni, majd a spanyol fenyők között az erdőben barangolni. Imádtam minden egyes percét!

Mit adott pontosan ez a fesztivál?

Szabadságérzetet biztosan! Az emberek többségének új kapcsolatokat, inspirációt, érdekes ötleteket vagy akár kezdő lökést, ahhoz, hogy merjünk előre lépni. Voltak ott akik már szabadon dolgoznak és voltak, akik a felmondásukat tervezik, azaz szabadulnának a mindennapi kötött irodai létből. Manapság már nem annyira számít, hogy egy helyhez kötve 9-től 17 óráig kelljen minden produktív energiánkat kipréselnünk magunkból. Számomra azért is volt feltöltő erejű ez a fesztivál, mert rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik nem félnek követni az álmaikat, egy-egy megvalósítandó projectként tekintenek rá, aminek elindulnak az útján boldogan. Ebben már csak az a még ennél is csodálatosabb dolog, hogy ez így működik, csak csinálni kell! Ezeknek az embereknek nem szab gátat az éves szabadnapok mennyisége, mivel akkor mennek világot látni, amikor csak akarnak. A “szabadság” sokféle képpen értelmezhető, nekem ezen a fesztiválon azt jelentette, hogy mindenki arra fordítja az energiáit, amire akarja, akkor amikor akarja és onnan, ahonnan akarja. Lenyűgözött az emberek nyitottsága, segítőkészsége és bátorítása, amit akkor tapasztaltam, mikor arról meséltem, hogy én is digitális nomád szeretnék lenni. Senki nem mondta, hogy ne lennék rá képes, inkább bátorító szavakat kaptam és megoldás alapú gondolkodást, hogy egy ötletem mögött ne a problémákat keressem, hogy miért nem tudnám megvalósítani, hanem pont ellenkezőleg.. keressük a lehetőségeket, hogy hogyan lehet működöképes. Alapjáraton pozitív gondolkodású emberkének tartom magam, de úgy érzem erre az egy hétre igencsak szükségem volt. Olyan erős motivációs löketet sikerült bezsebelnem, hogy azóta igyekszem fenntartani ezt a “flow” élményt, ami hol könnyebb – hol nehezebb, de ezen hullámvasutakat leszámítva bátran merem állítani, hogy kicseréltem magam és egy új Dórit hoztam haza, aki nem fél már megvalósítani az öteleteit mint azelőtt. Elindultam az utamon és rengeteg pozitív megerősítést kapok a fesztivál óta, ami azt igazolja, hogy tegyem a dolgom.

Az utolsó napon indulás előtt kaptunk egy karkötőt, a 22STARS jóvoltából, ami újrahasznosított anyagokból áll és minden egyes ékszer vagy táska megvásárolásával az afrikai gyerekek taníttatását, élelmezését vagy épp orvosi ellátását támogathatjuk. Én ezt a karkötőt minden nap hordom a fesztivál óta, számomra ez az emlékeztető arra, hogy mit éltem át és mit hoztam magammal.

Köszönöm ezt a fantasztikus élményt, aminek a részese lehettem! Rendkívül boldog vagyok, hogy januárban elültették a bogarat a fülemben, illetve hogy megismertem olyan embereket, akik segítettek, hogy merjek jelentkezni és a legutolsó nap, legutolsó pillanataiban küldjem el az önkéntesnek való jelentkezésem, mert hát ez végülis egy komoly döntés volt.. 😀 Köszönöm a megerősítő blog posztot misshammockdora-tól, akinek az írását olvasva még biztosabbá váltam, hogy jól döntöttem és kíváncsian vártam az életem megváltoztató nagy napokat.

Végül köszönöm magamnak is, hogy hagytam még annyi szabad napot az évben, hogy el tudjak jutni erre a fesztiválra, remélem jövőre már nem kell ezeket a napokat számolgatnom. 🙂